- Ugye te is itt leszel este, Kiyone? – kérdezte a copfos kislány és érdeklődve vizsgálgatta az újonnan szerzett kötést a lábán.

- Sajnos nem. Dolgom van. – válaszolta a lány és megsimogatta a kócos fejecskét. – Legközelebb óvatosabban kergesd az öcséd. – megeresztett egy kedves mosolyt a kislány felé aztán elindult. Teljesen megfeledkezett róla, hogy aznap van a falufőnök születésnapja. Az emberek minden évben hatalmas ünnepséggel köszöntik szeretett vezetőjüket, eddig ő is ott volt valamennyin, de most egyáltalán nem volt kedve elmenni. Vagyis nagyon szeretett volna ott lenni, de úgy érezte nem bírná ki, ha az egész estét Ryouval kellene töltenie. Fáradtan sétált a fák között, már alig várta hogy lepihenhessen…észre sem vette, hogy valaki áll előtte. Máskor, ha nem ilyen fáradt rögtön kiszúrta volna, de most beleütközött.

- Au. – ahogy felnézett legszívesebben sarkon fordult volna. – Ryou.

- Kiyone, úgy hallottam nem leszel ott ma este.

- Kémkedsz utánam? – „Persze, hogy kémkedik, aljas gazember!”

- Ilyet feltételezel rólam? – nézett ravaszul a lányra. Kiyone hátán végigfutott a hideg a tekintetétől. Meg is jegyezte magában, hogy ezúttal óvatosabb lesz és nagy ívben elkerüli a férfit…még nagyobban mint eddig.

- Nem…dehogy. Tudod van egy kis dolgom.

- Ilyen későn?

- Igen – Ryou fürkésző tekintettel figyelte a nőt, látszott rajt, hogy egy szavát sem hiszi el. Végül megszólalt.

- Azért én sajnálom. Apám biztosan csalódott lesz.

- Amint tudom meglátogatom és elnézést kérek tőle. És most ha megbocsátasz…- megkerülte a férfit és hátra sem nézve eliszkolt. „Ez az alak egyre idegesítőbb…és ijesztőbb. Nem elég nekem az az ostoba Tsitoki, még ő sem hagy békén. Nem beszélve Shiróról…” Nagyot sóhajtott és megállt egy pillanatra. Felnézett a sötétkék, csillagos égre, amelyen most nem látszott a hold fehér derengése: újhold volt. Várt még egy kicsit míg megnyugszik, majd gondjairól némiképp megfeledkezve folytatta útját. A kunyhóhoz érve hirtelen megtorpant, nem érezte Shiro jelenlétét, egy csepp szellem aurát sem érzett a közelben. A szíve összeszorult a gondolatra, hogy a fiú talán elment. Lassan, félve lépett be az ajtón. Odabent egy alak állt a sötétbe burkolózva, mikor észrevette a lányt, elindult felé. Kiyone hátrált egy lépést és dühösen kérdezte:

- Ki vagy te? – a férfi mintha meglepődött volna.

- Fogalmam sincs…de ezt tudod. – válaszolta szemrehányóan. Kiyone majdnem hanyatt esett, ahogy meghallotta a jól ismert, akaratos hangot.

- Sh…Shiro?!

- Miért ki más?

- De….Gyere! – odatuszkolta a fiút a ládán álló vizestálkához. Inuyasha engedelmesen belenézett…ismét…és ismét egy ismeretlen arc nézett vissza rá, mint pár hónappal azelőtt. Csakhogy ennek az alaknak nem volt sem hófehér haja, sem kutyafülei, de még aranybarna szemei sem. Haja feketén csillogott a rávetődő gyertya halvány fényében, finoman körüllengve határozottan emberi füleit. Barna szeme értetlenül pislogott vissza rá.

- Mi a fene történt velem?!– nézett Kiyonéra és dühösen látta, hogy a lány mosolyog.

- Te meg minek vigyorogsz?!

- Semmi. Gomen. – megpróbálta lecsillapítani rángatózó arcizmait és jobban szemügyre vette a hanyout…vagyis most épp nem hanyout. Nem tűnt másnak, mint egy elveszett kisfiúnak, aki nem érti mi történt vele és dühös, amiért senki nem válaszol a kérdéseire. – Ne aggódj! Holnapra minden a régi lesz.

- He? – Inuyasha lekuporodott az ágyára, onnan pislogott értetlenül a lányra.

- Emlékszem, anyám is gyakran változott emberré, míg velem volt. Minden holdtöltekor elhagyta démoni ereje…úgy tűnik a te esetedben ez újholdkor következik be.  Mire feljön a nap, te is a régi, morcos hanyou leszel…nem ez a morcos kisfiú.

- Remek! – duzzogott Inuyasha.

- Te észre sem vetted? – kuncogott Kiyone.

- Hát…egy ideje kicsit furcsán érzem magam. Az illatod sem éreztem, mielőtt beléptél…Na nem mintha máskor figyeltem volna ilyesmire! – tette hozzá gyorsan. Kiyone csak vigyorgott, majd hirtelen felkiáltott.

- De akkor így mindketten elmehetünk az ünnepségre!

- Miről zagyválsz?!

- Tudod…a falufőnök születésnapja! Már említettem.

- Ja igen…-motyogta Shiro elgondolkozva, majd dühösen a lányra nézett – Nehogy azt hidd, hogy elmegyek veled!!!

- Ugyan már! Így legalább emberek között lehetsz! Úgyis folyton azon nyafogtál, hogy unatkozol egyedül.

- Nem szoktam nyafogni! – felállt az ágyról úgy kiabált a lánnyal.

- Ja persze, én meg nem szoktam kiakadni miattad, igaz!

- Ha annyira untatlak elmehetek.

- Tényleg? És hová kedves „fogalmamsincskivagyok” úr!?

- Mindegy, csak messze tőled!

- Rendben ott az ajtó! – mutatott kifelé Kiyone. Már megszokta a fiú effajta kirohanásait és tudta, hogy úgysem menne el…ha megtenné nem mutatna ilyen bátran ajtót neki.

- Eszemben sincs megadni azt az örömöt. – zuttyant le ismét az ágyra, karba tett kézzel.

- Remek. Mindegy…én akkor is lemegyek. Legfeljebb Ryouval töltöm az egész estét.

- M…mi? – kerekedett el Inuyasha szeme. Zavartan pislogott az indulni készülő lányra.

- Mit nem értettél ezen? RY-OU-VAL LE-SZEK!

- Öööö…lesz kaja is?

Kiyone nem válaszolt csak mosolyogva karon ragadta a fiút és már tuszkolta is kifelé. Nem törődött a tiltakozásával („Hé! Nem mondtam, hogy el is megyek!”), egyfolytában beszélt.

- Ez remek! Így legalább nem sértem meg a főnököt…és mégsem kell Ryou képét bámulnom.

- Az bezzeg nem érdekel, én mit akarok. – motyogta Inuyasha, de tekintetét le sem vette a lány örömtől csillogó arcáról. Még sosem látta ilyen lelkesnek (leszámítva az az egyetlen esetet, amikor egy új főzet miatt, amit megitatott vele próbaként, két napig nem bírt megszólalni…akkor nagyon élvezte, hogy ő beszélhet és mégsem szól vissza neki).

Kiyone boldogan sétált Shiro mellett. „Ahhoz képest, hogy milyen szörnyűnek ígérkezett ez a nap a végén egész tűrhetően alakult.” Oldalra pislogott, hogy lássa a fiú duzzogó arcát, de meglepve vette észre, hogy az őt nézi. Amikor tekintetük találkozott, a hanyou gyorsan elfordult….Kiyone pedig halványan elmosolyodott. Boldog volt…nagyon boldog. Igaz, hogy ez csak egy egyszerű ünnepség, amin minden évben részt vesz, mégis most más…most vele van. Még magának is nehezen vallotta be, de nagyon is kedvelte Shirot. Minden duzzogásával és kirohanásával együtt. Lassan rá kellett jönnie, hogy igaza volt, amikor arra gondolt, hogy a sorsa megpecsételődött: szerette…nagyon szerette. Bár gyakran eszébe jutott, ma este nem akart arra gondolni, hogy egyszer el kell válniuk.

***

-Nahát! – ámuldozott Inuyasha, mikor beértek a faluba. Az apró település most olyan volt, mint egy nyüzsgő hangyaboly. Minden ember az utcákon tolongott, hatalmas fáklyák világították be a holdtalan, sötét éjszakát.

- Ugye milyen gyönyörű? – mosolygott Kiyone a fiúra. Inuyasha csak bólintott…a lány kézen fogta és maga után vonszolva bevezette a forgatagba. Nem nézett hátra, így nem láthatta, hogy Inuyasha arcán előbb meglepettség tükröződik, majd egy apró mosoly suhan át keze érintésétől…csak azt érezte, hogy a hanyou keze is ráfonódik az övére.

Dinnyét majszoló gyerekek futkoztak vidáman a felnőtt lábak tengerében. Bizonyára ki akarták használni, hogy ezen az éjszakán nem kell korán az ágyba bújniuk. Inuyasha azt sem tudta hová kapja  a fejét: a házak előtt sorban különféle ételek sorakoztak, mindenki egyszerre beszélt és nevetett, sőt az öreg Sagu apó még táncra is perdült 3 üveg saké után. Kis idő múlva Inuyasha is azon kapta magát, hogy egy mosolygós öregasszony egy sakéval teli poharat nyom a kezébe. Kiyonéra nézett, aki továbbra sem engedte el a kezét.

- Rajta! – mosolygott bíztatóan.

- Mi? Igyam meg?

- Persze!

- Öh…rendben. – óvatosan a szájához emelte a poharat, majd nagy levegőt vett és legurította a torkán  a tartalmát. A rizspálinka égette a torkát, de meglepve tapasztalta, hogy feszült tagjai megnyugodtak. Miközben tovább sétáltak sorra újabb poharak tűntek fel a kezében, aminek következtében a lábai egy kicsit már remegtek. Épp az 5.-et készült meginni, amikor Kiyone kezét érezte a csuklóján.

- Elég volt mára. – mosolygott szelíden a lány. Inuyasha ránézett és kiejtette a poharat a kezéből. Nem tudta, hogy vajon a saké tette-e vagy az hogy most ember, a vele járó gyengeségekkel együtt, de olyan gyönyörűnek látta  a lányt, mint még soha. A szíve belesajdult a szépségébe.

Kiyone úgy gondolta az 5. pohár már túl sok lesz Shirónak, aki talán életében nem ivott még ennyi sakét. Így mielőtt megihatta volna, gyorsan a csuklójára kulcsolta a kezét. Bár ő úgy érezte alig fogja, a fiú mégis kiejtette kezéből a poharat. Kíváncsian nézett a hanyoura… sosem látott fény csillogott a barna szemekben. Kiyone minden tagja bizsergett és bár egy korty sakét sem ivott, a térdei remegtek.

Ott álltak egymással szemben, miközben Kiyone mindkét kezével fogta Inuyasha karját. Körülöttük az emberek ugyanúgy nyüzsögtek, nevettek, kiabáltak, ők mégis úgy érezték rajtuk kívül nem létezik senki más. Inuyasha most már biztos volt benne, hogy annak a különös érzésnek a gyomrában semmi köze a pálinkához. Arcával közelíteni kezdett a lány felé, szemét le sem vette a gyönyörű ajkakról. Azt várta, hogy Kiyone lekever neki egyet vagy legalább ellöki…de nem tette, helyette bátorítóan mosolygott és még szorosabban fogta a kezét. És akkor…

…akkor megszólalt a falufőnök mindent túlharsogó hangja. Erre már a pár is összerezzent és mintha az előbb megállt idő újra megindult volna, ismét hallották az emberek feltörő tapsviharát. A főnök fia társaságában állt házának tornáca előtt, öreg, bölcsességet tükröző arca boldogan nézett végig az embereken. Belekezdett szokásos beszédébe, amit csak néha tört meg egy-egy elszórt gyermeki kacaj. Ryou mellette állt és végigjártatta tekintetét a falusiakon. Aztán egy ismerős kékesfekete hajzuhatagot pillantott meg. Kiyone ott állt a tömegben egy ismeretlen fiú társaságában. Mikor pillantásuk találkozott a lány lesütötte szemét és a fiúhoz fordult.

Kiyone belenézett Ryou hideg, fekete szemeibe és ez hirtelen visszarántotta a valóságba. Shiróra nézett és gyorsan elengedte a kezét.

- Én..ööö…- kezdte a fiú

- Semmi baj. – mondta gyorsan Kiyone, de közben egészen másra gondolt. „Igenis van baj! Ez rossz időzítés volt főnök!”

A beszéd alatt némán álltak egymás mellett, gondolataikba mérülve. Inuyasha hülyének érezte magát, azért, amit tulajdonképpen meg sem tett. „Mégis hogy gondolhattam, hogy Ő meg én…”

Közben Kiyone arra gondolt, hogy vajon Shiro akkor is így viselkedik e ha nem iszik meg 4 pohár sakét és ha épp nem ember.

Amint a főnök befejezte beszédét, Ryou odasétált hozzájuk és a szokásos bájvigyorral az arcán köszöntötte őket.

- Hát mégis eljöttél? – Kiyonénak olyan érzése támadt, hogy a kedvesnek szánt mosoly inkább volt vicsorgás.

- Igen...nem akartam megbántani édesapádat.

- És nem is vagy egyedül. – nézett végig Inuyashán. Igen…most már határozottan vicsor.

- Oh. Igen. Ő Shiro, az unokatestvérem. - a két férfi ugyanolyan értetlenül nézett rá.

- Az unokatestvéred? Sosem említetted.

- Miért kellet volna? – próbált kedves lenni, de ez egyre nagyobb erőfeszítésébe került. „Ez komolyan azt hiszi, hogy birtokolhat?”  Ha tudta volna, hogy a mellett tétlenül ácsorgó Inuyasha legszívesebben nekiugrott volna ennek az alaknak, lehet, hogy abban a pillanatban nem fogja vissza.

- Na jó! Nekünk most már mennünk kell. Üdvözlöm édesapádat! – karon ragadta a fogát vicsorgató hanyout és szélsebesen távozott.

- Most mi van? – nézett rá meglepve Inuyasha. – Ha attól félsz, hogy verekedni kezdek vele, ne aggódj, nem….

- Dehogy! – legyintett Kiyone – Az nem érdekel. De…nézd! – mutatott kelet felé. A felkelő nap narancsvörös fénye aranyba öltöztette a keleti horizontot. – Nem maradhattunk.

Némán baktattak tovább a kunyhóig, egy szót sem szóltak egymáshoz…egyikük sem tudta, mit mondjon. Aztán mikor megérkeztek Kiyone végre megszólalt, de csak azért hogy közölje, elmegy fürödni. Nem messze a kunyhótól volt egy jól eldugott kis hőforrás. A falusiak közül csak kevesen ismerték így Kiyone nyugodtan használhatta. Levette ruháit és belemerült a langyos vízbe, átadta magát a hullámok simogatásának, próbált minden gondot elfelejteni. Nem akart foglalkozni sem Tsitokival, sem Ryouval, de legfőképp nem akart Shiróra gondolni. De bármennyire is próbálkozott, minduntalan befurakodott az elméjébe egy borostyánsárga szempár.

- Shiro – szakadt ki belőle egy hatalmas sóhajtás. Hátával egy sziklának támaszkodott és szemét lehunyva próbálta kiűzni fejéből, de főként szívéből a hanyou emlékét.

Hirtelen felugrott: a fák közül valami zajt hallott. Egy ág reccsent. Felszegett fejjel figyelt, de nem érzett démont a közelben. A sötétbe meresztette szemeit, tisztán látta, hogy egy alak közeledik felé…egy ember…

- A francba! – fakadt ki, mikor a férfi látótávolságon belülre ért. Gyorsan kimászott a vízből és magára kapta kimonóját, közben pedig megállás nélkül morgott. Obiját már nem volt ideje megkötni, mert akkor Ryou kilépett a fák közül.

- Kiyone…- a lány felfigyelt rá, hogy a férfi meglepettnek tűnt. Talán nem is számított rá, hogy itt találja? De akkor mi a fenéért mászkál ilyenkor az erdőben?

- Mit akarsz? –szegezte neki a kérdést.

- Csak sétáltam.

- Hajnalban…az erdőben?

- Talán tilos?

Kiyone nem válaszolt rögtön, csak gyanakodva méregette a férfit.

- Nem – mondta végül és elindult. De amint a férfi mellé lépett, hogy elsétáljon mellette, Ryou elkapta a karját.

- De ha már itt vagy… - szemét mohón legeltette a lány testén, amelyből most vajmi keveset fedett kibontott kimonója.

- Eressz! – sziszegte összeszorított fogakkal Kiyone. – Már megmondtam, hogy hagyj békén!

- Nem drága Kiyone…most az egyszer nem. – mosolyától felállt a szőr Kiyone hátán. Ryou erősen megragadta a lány vállát, maga felé fordította, majd ajkait az övére tapasztotta. Kiyone nem bírt szabadulni a szorításából, így el kellett viselnie a férfi csókját. Ebben a pillanatban mindenkinél, még Tsitokinál is jobban gyűlölte ezt a férfit.

- Azonnal engedd el! – hallott egy ismerős hangot a lány. Ryou elkapta a fejét és a hang irányába fordult. Mikor meglátta, ki szólt hozzá, egy pillanatig rémület suhant át az arcán, de aztán nyugalmat erőltetve magára elengedte a lányt.

- Shiro. – Kiyone odafutott az immár újra félszellem fiúhoz.

- Shiro? – Ryou végignézett Inuyashán – Tehát te vagy Shiro? Egy hanyou, mi? Végülis… -nézett gúnyosan a lányra – összeilletek. De ne feledd Kiyone…az enyém vagy…tudom a titkaid!

Inuyasha fenyegetően megindult felé, de Kiyone elé állt.

- Ne Shiro. Hagyd! Nem éri meg! – undorodva nézett végig a férfin. Az hangosan felnevetett:

- Úgy van Shiro: hagyd! – sarkon fordult és elindult. Inuyasha legszívesebben utána rohant volna, de nem akarta magára hagyni Kiyonét.

- Csak tudnám, mit keresett itt. – gondolkozott hangosan Kiyone.

- Még hogy mit!? – csattant fel a hanyou – Hát téged! – végignézett a lány kecses, törékeny testén és biztos volt benne, hogy Ryou is ugyanazt érezte, mint ő most. De ő, a büszke hanyou ezt sosem vallaná be…vagy… talán majd egyszer…